2017. október 8., vasárnap

JÉZUS A HITÉBEN MEGINGOTT?



Félrevezető bibliafordítás – és mégsem javítják ki…


A keresztény tanítás szerint Jézus földi pályafutásának csúcspontja a feltámadása, és ezt megelőzően a szenvedése és kereszthalála. Ebből következően nyilvánvaló, hogy leírásában minden szóra különös figyelmet kell (illő) fordítani.
Akkor most nézzük (olvassuk) csak:

„ Kilencz óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet? (Mt 27, 46. – Károli fordítás)

Mert, hogy Jézus a 22. zsoltár kezdő jajkiáltását idézte; mármint ezt:.

 „Az éneklőmesternek az ajjelethassakhar szerint; Dávid zsoltára.
 Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava.” (22. zsoltár 1 – 2. – Károli fordítás)

Ugyanezek katolikus fordításban:
Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: "Éli, Éli, lamma szabaktani?" Vagyis: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" (Mt 27, 46)

(A karvezetőnek a "Szarvasünő reggel..." dallamára - Dávid zsoltára.)
Istenem, Istenem, miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos énekemtől? (Zsolt 22, 1 – 2)

Új fordítás:
Három óra tájban Jézus hangosan felkiáltott: "Éli, éli, lamá sabaktáni!" azaz: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" (Mt 27, 46.)

Sosem értettem.
Jézus az Atyához kiáltott – a zsoltárost idézve – azt gondolván, hogy elhagyta?
Jézus hite megingott? Azt hitte, hogy Isten magára hagyta, elhagyta?
Hívő (templomba- és bibliaórákra járó, bibliaolvasó) ismerősömtől is kérdeztem ugyanezt ugyanerre a bibliaversre hivatkozva, s azt mondta, igen, megingott, mert magára vette az emberiség bűneit, és ember lett.
Mondtam: vállára vette az emberiség bűneit, de ha Isten fia volt, ettől még nem lett húsvér, testi-lelki ember, hiszen ha én a vállamra veszek egy zsák búzát, attól nem leszek búza.
Ha én hívő (pontosítva: istenhívő!) vagyok, és elfogadom Jézust Istennel egylényegűnek (Isten fiának), akkor nem hihetem azt, hogy Jézus hite megingott…
Persze, ha Jézust szimplán csak embernek, jó, különleges embernek vélem, akkor elhihetem, hogy a borzalmas és igaztalan szenvedések következtében istenhite meginoghatott (hiszen emberek vagyunk).
DE NEM IGAZ, HOGY MEGINGOTT!

Íme:
Eloi, Eloi, lema sabachtani? (Mk 15, 34) – a 22. zsoltár kezdő szavait – sokszor németül is és görögül is félrefordították. Minden német fordításban ez áll: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? A héber ezzel szemben azt mondja: Istenem, Istenem, mivégre hagytál el engem? És a különbség két fényévnyi. Mert a >>Miért hagytál el engem<< egy Istenben való kétségből ered, Istent kérdőjelezi meg, visszafordul a múltba, a szándék felé, míg a kérdés, ahogy azt a héber teszi fel három évezrede, és ahogy Jézus bizonyára tudta, a jövőbe tekint, nem Istent kérdőjelezi meg, hanem Istennek teszi fel a kérdést, amely ennek a szenvedésnek az értelmét mint egészen bizonyosat feltételezi, de szívesen megtudná, miért adja ezt nekem.” [Viktor E. Frankl Pinchas Lapide Istenkeresés és értelemkérdés; fordította Szemere János; JEL Könyvkiadó, Budapest 2007.  74. o.]

Jézus ennélfogva úgy élhette meg az embertelen szenvedést, hogy igen, az Atya ekkor ott a kereszten látszólag magára hagyta, de ez Isten részéről nem elfordulás volt, hanem valami – igen fontos – célt szolgált. Olyat, amit így lehetett, így lehet elérni. Jézus nem szemrehányást tett (ahogy a zsoltáros sem a 22. zsoltárban) Istennek, hanem kérdezte: „mi végre?” Miért, mit akar ezzel elérni, kiváltani?

Jézus tehát a 22. zsoltár 2 versét idézte.
Ha ezt a zsoltárt végigolvassuk, világossá lesz előttünk, hogy a zsoltáríró sem gondolta egy pillanatra sem, hogy Isten magára hagyta, hogy lemondott róla (és céljairól). Egyértelműen kifejezi ezt ugyanennek a zsoltárnak a 25. verse:  

„Mert nem veti meg és nem útálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orczáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja.” (Károli fordításában.)

Hiszen ő nem szégyellte, nem vetette meg a szegény nyomorát, nem rejtette el előle arcát, meghallgatta, amikor hozzá kiáltott.” ( Katolikus fordításban.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése